Csorba Zoltán
 
Szociális ügyintéző

Nevem Csorba Zoltán, immár negyedik éve vagyok szociális ügyintézője a Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítványnak, alapítványunknak. Szervezetünk munkatársai szinte teljes egészben megváltozott munkaképességűek. Látássérültként én is ezen kis csapatunk tagja vagyok. 2007-ben sikeres akkreditálásunkkal nyílt lehetőség alkalmazásomra. Akkor indított segítő szolgálatunk feladatainak ellátását kezdtem meg. Amelyek a rászorulók (idősek, fogyatékkal élők, stb.) felmerülő igényeinek megoldását és elősegítését hivatottak véghez vinni. Az egészen alapvető dolgoktól-bevásárlás, gyógyszerkiváltás, stb.-egészen a komoly hivatalos ügyek  intézéséig megpróbálunk komplex szolgáltatást nyújtani. Emellett nagyon fontosnak tartjuk a hozzánk fordulók mentális problémáinak kezelését is. Szolgálatunk bővülése indokolttá tette, hogy munkatársaim és feladataik koordinálását én lássam el a 2011-es évtől.
Mindezeken kívül rendezvényeink és táboraink aktív résztvevője vagyok, előkészületeiben, lebonyolításában és esetenként bizonyos szervezési feladatokban nyújtok segítséget kollégáimnak.
A mindennapos gondok, problémák természetesen minket sem kerülnek el, de ezt próbáljuk összefogással és a csapat kohéziójának erősítésével megelőzni vagy ha már ez nem sikerült akkor megoldani. Ennek köszönhető, hogy szinte mindenen felül tudunk emelkedni és kiegyensúlyozottan tudjuk ellátni munkánkat.

"Minden nap megszűnik valami amiért az ember szomorkodik, de minden nap születik valami új amiért érdemes élni és küzdeni!"

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Válassz tévéműsort!

Aktuális műsorok