Fábián Krisztina
A Grimm-mesék üzenete

(Boldizsár Ildikó: A Grimm-mesék hősei c. mű alapján)

A legújabb kutatások eredményei szerint az, hogy hogyan tud boldogulni az  ember az életben, leginkább a személy érzelmi intelligenciájától függ. Az érzelmi intelligencia megszerzésének alapvető feltétele, hogy a gyermek érzelmi biztonságban nőjön fel. Érzelmi biztonságot pedig csak a megfelelő emberi kapcsolatok nyújthatnak. „A kisgyerekkori biztonság megadásával kezdődik tehát az érzelmi intelligencia kibontakoztatása, és folytatódik a szabad játékban és a mesehallgatásban, amelyekben a gyerek érzelmileg átfűtött  belső képekkel vesz részt. Ezek a belső képek segítik hozzá ahhoz, hogy feldolgozza a világról és saját belső világából nyert tagolatlan benyomásokat, és mindig újra tagolja.” (Vekerdy Tamás: Gyerekek, óvodák, iskolák 15.old.)

A gyermek életében tehát a mese nagyon fontos szerepet tölt be. Segíti a számára túl bonyolult világban történő eligazodást, az élete során felmerülő problémák megoldásának megtalálását, ezenkívül útmutatóul szolgálhat erkölcsi kérdésekben, fejleszti képzeletét, elvarázsol, valamint kiválóan szórakoztat.

A mesék általában azt „üzenik” hallgatóiknak, hogy az életben felmerülő problémák elől nem kitérni kell, hanem bátran szembeszállni velük, legyőzni ezeket. Miközben a gyermek hallgatja a történetet, azonosul a főhőssel, kinek tulajdonságait önmagáénak érzi. „A kisgyerek, miután eljutott az érzelmeknek arra a fejlődési fokára, ahol már más emberek sorsa is érdekli őt, a mesében ismerkedik meg a másokért való aggodalom, az örvendező együttérzés érzelmeivel, az igazságosság, a bátorság, a hűség fogalmával, az elnyomó erőszak elleni gyűlölettel, és megszerzi magának azt az optimizmust, melyre a gonosz hatalmak elleni küzdelemben majdan szüksége lesz.” (Petrolay Margit: A meséről, 6. oldal)

Mivel a mesék üzenete, mélyebb értelme sokkal összetettebb, mint gondolnánk, egyáltalán nem mindegy, melyik gyermeknek mit mesélünk. „ A népmesék, tündérmesék egyszerűek, a gyermek számára érthetőek, mégis tartalmaznak – a valós történeten túl – mögöttes jelentést. Nem a külvilágot akarják fotószerűen ábrázolni, hanem a világ valamilyen lényeges vonatkozásáról szólnak szimbolikus formában.” (Fejlődéslélektan olvasókönyv, szerk.: Bernáth László, Solymosi Katalin, 233.oldal) Mint tudjuk, a gyerekek különböző fejlődési szakaszokon mennek át. Abból, hogy gyermekünket éppen milyen problémák foglalkoztatják, következtethetünk arra, milyen mesék érdeklik, s ez rámutathat arra is, hol tart jelenleg a fejlődésben. Hagyni kell tehát a gyermeket, hogy ő választhassa ki a magának tetsző mesét, saját elképzeléseinket nem szabad ráerőltetni. Viszont, ha rátalálunk a számára megfelelő mesére, biztosak lehetünk benne, hogy gyakran kell majd estéről estére ugyanazt elmesélni neki. Talán ebben is hasonlít a mese a játékra; ezen belül is a szerepjátékra; hiszen egy – egy szerepjátékot is játszhat gyakran

akkor a gyermek, ha valamilyen kellemes élményét akarja újra és újra átélni, illetve ha a rossz, félelmetes élményeinek feldolgozására van szüksége. Ezáltal a rémisztő, félelmetes jellegéből veszít a dolog. A mese segíthet abban is, hogy a mesét gyakran hallgatva, tudomásul véve a gonosz vereségét, csökkenjenek tudattalan félelmei az általános gonosszal szemben.

A mesék sokféle problémát vetnek fel; találkozhatunk jósággal, gonoszsággal, szerelemmel, árulással, küzdelemmel, stb. Általában a mesék a jó győzedelmével, a rossz bukásával végződik, ami azt közvetíti a gyerek felé: választhatsz, jó vagy-e vagy rossz, de rossznak lenni egyáltalán nem éri meg. A tanulság azt sugalmazza, érdemes jónak, becsületesnek, igazságosnak, jószívűnek lenni, mert akkor hozzájuthatsz a megérdemelt jutalomhoz.

         A mesék között igen különleges helyet foglalnak el a Grimm testvérek által gyűjtött és lejegyzett népmesék. Milyen hétköznapi problémák vannak jelen a Grimm mesék mélyebb rétegeiben?

Az egyik ilyen az un. Ödipusz-komplexus problémája, ami a 3-5 éves gyermekek sajátossága: a gyermek szoros kötődést mutat ellenkező nemű szülőjéhez, viszont a vele azonos nemű szülővel kapcsolatos érzelmei ambivalensek; szereti őt, felnéz rá, ugyanakkor „gyűlöli”, mert miatta nem birtokolhatja korlátlanul az ellentétes nemű szülőt.

A mesék megpróbálnak megoldást sugalmazni erre a problémára, ahogyan például a „Három toll” című Grimm mese üzeni: ne apád helyét akard elfoglalni, hanem keresd és találd meg a saját boldogságodat!  A „Piroska és a farkas” című mesében is megjelenik az Ödipális-probléma, mellyel Piroskának még nem sikerült leszámolnia; titokban vágyik rá, hogy apja, akit itt a farkas szimbolizál, csábítsa el. A „Hófehérke” című Grimm-mesében szintén találkozhatunk a jelenséggel; itt (is) a vadász képében jelenik meg az apát szimbolizáló férfi, aki ahelyett, hogy végrehajtaná királynője parancsát, hogy megölje a lányt, inkább szabadon engedi. A lány ebből azt érezhette, őt választotta a férfi, hiszen mellé állt az anyával (mint vetélytárssal) szemben. Ugyanakkor felbukkan a serdülőkorú gyerekekben lévő titkos vágy; az azonos nemű szülőtől szebbnek, jobbnak lenni vágya. A „Libapásztorlány” című mese arra figyelmeztet, hogy a büntetés elkerülése érdekében fel kell hagyni a próbálkozással, hogy az ellenkező nemű szülőt kisajátítsa a gyermek.

A „Hamupipőke” című mesében az Ödipális – probléma mellett a kivetítésnek is tanúi lehetünk: itt már nem az anya az, akivel versengenie kell a lánynak; a vetélytárs immár a gonosz mostoha képében jelenik meg. Számos más mesében a fiúnak sem az apával kell megküzdenie, hanem a sárkánnyal; Ödipális félelmeit a fiú tehát a sárkányra vetíti.

         A mesék segítenek a gyermeki düh, agresszió feldolgozásában is.  Minden gyermek találkozott már azzal az érzéssel, ami akkor jelentkezik, amikor a szülő, például az anya teljesen kivetkőzve önmagából kiabál, veszekszik gyermekére. A gyermek gyakran nem is tudja felfogni e cselekvés okát; ő csak azt veszi észre, hogy szeretett anyja hirtelen fenyegető óriássá változik. Ez a mesében (pl.” Hófehérkében”) úgy oldódik fel, hogy az anya helyett megjelenik a gonosz mostoha, csupa elítélendő, rossz tulajdonsággal. És egy ilyen mostohára már szabad haragudni… Így az anya megmarad annak, ami eredetileg volt: szeretetreméltó, kedves, megértő lénynek, akit csak szeretni lehet. 

         A szülőkkel való kapcsolat problémájára bukkanhatunk a „Jancsi és Juliska” című mese elemzése során. Ahogyan Jancsi és Juliska, úgy minden gyermek fél a magáramaradástól, attól, hogy szülei elhagyják. De az is tény, előbb vagy utóbb a gyermekek felnőnek, és meg kell találniuk az életben való boldogulás eszközeit.

         A „Jancsi és Juliska” című mesében találkozhatunk a gyermeki szorongással is. Félelem a sűrű, sötét erdőtől, mely szimbolizálhatja a gyermek számára a felnőttek kiismerhetetlen, bonyolult valóságát, de akár egy éjszakai felébredés, felriadás látomásait, félelmeit is. A magára maradástól, a szülő elveszítésétől való félelmet minden gyermek átéli. Talán kisgyermekkorban a legrémisztőbb ennek a lehetősége, hiszen az egészen kicsi gyermek képtelen önmagáról gondoskodni, tehát számára az egyedül maradás egyet jelent a halállal. Ugyanakkor egy óriási erdőben egyedül maradni, eltévedni jelképezheti azt, hogy az ember keresi önmagát. Az otthon (akaratlagos vagy akaratlan) elhagyása (pl. a „Libapásztorlány”) a fejlődés szükségességét, a próbatételek, amelyeket ki kell állnia vándorlása során a hősnek a fejlődés közben felmerülő problémák, dilemmák megoldását jelképezik.  A „Piroska és a farkas” című mesében konkrétan jelenik meg a szorongás: a félelem attól, hogy a kislányt a farkas felfalhatja.

A szerelem, mint az élet velejárója is megjelenik sok Grimm-mesében is. Mind Hófehérkét, mind Csipkerózsikát, mind pedig Hamupipőkét szerelme mentette meg sanyarú sorsától. A megmentők életük kockáztatásával, minden veszéllyel dacolva küzdenek szerelmükért. A szerelmes férfiakat pedig nem tántoríthatja el semmi a vágyott kedves megszerzésétől: sem a rongyos ruházat (Hamupipőke), sem a szegénység (Hófehérke). Mindegyik hős tudja, hogy a legfontosabb a belső jóság.

Szintén az érzelmek fontosságára hívja fel a figyelmet a „Békakirály” című mese, amelyben a királylány ígérete ellenére sem teljesíti a béka kérését; ahelyett, hogy maga mellé fektetné a békát, undorodva tőle falhoz vágja. Az érzelmek itt úgy jelennek meg egyrészt, hogy a béka átváltozása a szerelem hatására történt meg, amiből láthatjuk, mire képes ez a mély érzés. Másrészt arra hívja fel a figyelmet a mese, hogy ahhoz, hogy később szeretni tudjunk valakit, kell, hogy érezzünk iránta valamit. Sokszor elég, ha ez az érzés gyűlölet, hiszen az megváltozhat szeretetté.

A szerelem mellett a szexualitás témájával is találkozhatunk a mesében. Erre példa a „Piroska és a farkas” című mesének az a része, amikor a farkas felfalja a főhős kislányt. Bruno Bettelheim erről így ír: „ A Grimm – féle változatban a farkas viselkedése akkor válik érthetővé, ha feltételezzük, hogy először el kell tüntetnie a nagymamát ahhoz, hogy Piroskát megkaphassa. Amíg a (nagy) anya a közelben van, Piroska nem lehet az övé. De amint egyszer a (nagy) anyát eltette láb alól, úgy érzi, megnyílik előtte az út, hogy kiélje azokat a vágyait, amelyeket el kellett fojtania, amíg az anya a közelben van.” (A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek 179. oldal) Világossá válik az is, bármennyire nem szeretik a szülők, hogy gyermekeik szexuális vágya felébredjen, a személyiségfejlődés bizonyos szakaszában természetessé válik ezen vágyak megjelenése. A főszereplő lányok felnövekedésének is tanúi lehetünk, hiszen például Hófehérke a történet elején még kislány volt, s felnövekedvén gyönyörű fiatal lánnyá változott, majd a történet végére érett nővé, feleséggé. Ezek a tények utalhatnak arra, hogy a gyermekek felnőttekké válásához sok fejlődési cikluson mennek keresztül, miközben gyakran találják szemben magukat különféle problémákkal.

Csipkerózsika fejlődése sem állt meg örökre, csupán a százéves álom átkának hatására későbbi időpontra tevődött. Mind Hófehérke, mind Csipkerózsika átesik a személyiségfejlődésun. látens szakaszán, amely a kisgyermekkor utáni, a felnőttkorra való felkészülés ideje. A személyiségfejlődés bonyolultságára, fokozatosságára hívják fel a figyelmet az olyan mesék, amelyekben együtt indulnak vándorútra testvérek, barátok. Megfigyelhető, hogy az útra indulók általában (ha nem egyedül) ketten, illetve hárman vannak a (Grimm) mesékben (is).  Mint tudjuk, Sigmund Freud a személyiség szerkezetét három részre tagolta: az egyik része az ösztönén, a másik az én, a harmadik pedig a felettes én. Az ösztönén az örömelv alapján működik az emberben, és tulajdonképpen a biológiai szükségletek kielégítését szorgalmazza. A felettes én az énből fejlődik ki; azokat a normákat, szabályokat, erkölcsi értékeket foglalja magába, amelyeket az egyén a társadalommal, a szülőkkel való érintkezés során elsajátít, magáévá tesz. Lelkiismereti funkciót testesít meg. A felettes énünkkel nem rendelkezünk születésünktől fogva, kisgyermekkorban is még szüleink látják el a felettes én feladatát. A felettes én a személyiségfejlődés során alakul ki. Ez a hármasság jól tükröződik például a „Méhkirálynő” című mesében, ahol három testvér indul útnak, vagy „Az okos kis szabólegény”-ben, amelyben három szabólegény próbál szerencsét. Egyrészt mindkét mese legkisebb hőse jelképezi a még éretlen személyiséget, amelyikben még nem alakult ki a felettes én. Mindegyik mese arra int: az énnek ahhoz, hogy helyesen cselekedhessen, hallgatnia kell mind az ösztönénére, mind az énére. Csak így alakulhat ki az egyensúly, amire a feladatok, problémák megoldására az embernek szüksége van.

Szintén a személyiség összetettségét segítenek megérteni azok a mesék, amelyekben testvérekről, a testvérek összetartozásáról olvashatunk. Ilyen mese az „Őztestvérke”, valamint ide tartozhat a „Jancsi és Juliska” című mese is. Ezekben a mesékben tanúi lehetünk, hogy kezdetben a gyermekeket szinte kizárólag csak az örömelv vezérli; nincs felettes én, lelkiismeret, ami álljt parancsolna. Idővel, a fejlődés hatására már nem azért nem cselekszik helytelenül a gyermek, mert anyja láthatja, hanem azért, mert azonosul a szülői tekintéllyel. Az „Őztestvér” című mesében a kisfiú tevékenysége képviseli az ösztönén munkáját, míg a leány az én és a felettes én parancsai szerint él. Amikor a fiú az ösztönei alapján dönt, őzzé változik. Az átok alól csak úgy szabadulhat, csak akkor válhat érett személyiséggé, ha az ösztöneit próbálja egyensúlyba hozni személyisége másik két dimenziójával. Az is világossá válik ezen mesék megértése során, hogy a világban való boldoguláshoz  nem elég, ha csak megértjük lelkünk működését, hanem ezeket az ismereteket akarni és tudni kell alkalmazni életünk során.   

         A szexualitással, a szexuális éréssel kapcsolatos a több mesében is felbukkanó vércsepp. (Például: „Libapásztorlány”, „Csipkerózsika”) A vér a nemi érettséget, az  első menstruációt jelképezi, s azt, hogy nem szabad félni a nemi érettség ezen jelének megjelenésétől, hiszen bár pillanatnyilag nem a legkellemesebb dolog, de a későbbi, igazi boldogság (anyává válás, gyermekvállalás) alapvető feltétele.

         A féltékenység is, ami sokak életének megkeserítője, felfedezhető a Grimm - mesék értelmezése során. A „Hófehérke” című mesében a főszereplő leányt azért éri megpróbáltatások egész sora, mert mostohaanyja féltékeny rá. Ebben az esetben nem csak a szépségére való féltékenységre kell gondolni, hanem a nevelőapának a lánya iránti érzelmeire való féltékenységet is. Ugyanakkor a mese megmutatja: aki féltékenységével és ebből fakadó gonosz tetteivel akar felülkerekedni vetélytársán, meglakol; saját magát öli meg azzal, amivel vélt ellenségét szerette volna elpusztítani.

         A  testvérféltékenységet is megtalálhatjuk a Grimm mesék rejtett bugyraiban. A „Hamupipőke” című mesében a lánynak két testvére van. Mindkettő gőgös, beképzelt, húgukkal undokul viselkednek. Talán ez a mese fejezi ki leginkább, milyen gyötrő érzés lehet egy gyermek számára a testvérféltékenység. Hamupipőke két testvérét a szülő kényezteti, szereti, míg Hamupipőkével rosszul bánik, kritizálja. Tulajdonképpen, bár a testvérek sem kedvesek a főhőshöz, a lánynak nem a testvéreivel van igazából problémája, hanem a szülő érzelmeivel; úgy gondolja, valami ok folytán ő nem kapja, kaphatja meg szeretetét. Az is felmerül benne, talán ő maga a hibás abban, hogy szülei nem úgy fogadják el őt, ahogyan testvéreit.

         Abból, hogy gyermekünk ugyanazt a mesét mesélteti velünk vagy olvassa saját magának már századjára, rájöhetünk, milyen problémák foglalkoztatják, hogy miért éppen ez a kedvence. De ha ezzel tényleg tisztába jövünk, nem szabad a gyermekünk tudtára adni, hogy ismerjük a titkát. Ez ugyanis olyan lenne, mintha titkos naplójába olvastunk volna bele az ő engedélye nélkül, úgy érezheti, mintha rajtakapták volna valami olyan dolgon, amit saját magának szeretett volna megtartani. Ha így tennénk, talán mi magunk szabnánk gátat a felénk irányuló őszinteségének.

Ugyanakkor az is fontos, hogy soha nem szabad a gyermek részére elmagyaráznunk, melyik mesének mi a mélyebb tartalma, mi az üzenete. Ha így cselekednénk, valószínűleg elűznénk a mese legnagyobb erényét: a varázslatot. 

Felhasznált irodalom:

1.     Bálint Péter szerk.: Közelítések a meséhez

2.     Vekerdy Tamás: Gyerekek, óvodák, iskolák

3.     Petrolay Margit: A meséről

4.     Bernáth László, Solymosi Katalin szerk.: Fejlődéslélektan olvasókönyv

5.     Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek