Mesepályázatunk kisorsolt győztesei:

Az első sorsolást: Horváth Gábor
A tarkabarka kisautó című meséjével nyerte.
 Nyaralásáról képek itt

A második sorsolást: Török Zsanett
  Annabell című meséjével nyerte.
Nyaralásáról képek itt
 

Íme három borítóterv a mesekönyvünkhöz.
Ti melyiket választanátok? Egy lájkkal jelezzétek nekünk

Facebook oldalunkon a kép alá. :)

Ugyanott kommentben Ötleteket várunk mesekönyvünk címéhez is,
-Legyen rövid, találó, és fejezze ki a kezdeményezésünk lényegét.

A mesekönyvbe bekerült mesék.

Elnézést kérünk azért, hogy ilyen sokáig várattuk a pályázókat a döntéssel, de 163 mese érkezett be, a bírálók önkéntesként munka és család mellett végezték az értékelést, akiknek ezúton is köszönjük önzetlen munkájukat.
A pályaműveket olvasva megható, hogy mennyire megérintette az írókat a fogyatékossággal élők sorsa és büszkeséggel tölt el minket, hogy közülük is sokan sérültként írták meg önmaguk, sorstársuk vagy saját fantáziaviláguk hősének történetét.
Ezúton szeretnénk minden meseírónknak gratulálni pályaművéhez!
Köszönjük minden szerzőnek, hogy a témában elmélyedt és nevezett pályázatunkra.
A könyvben nem megjelentetett történetek között is próbáljuk kiválasztani a legjobbakat, ezeket E-könyv formájában tesszük közzé, de akik történetét az elektronikus könyvben sem tudjuk megjelentetni, meséjének alapítványunk honlapján megjelenést biztosítunk, ezzel széles olvasóközönség számára válik elérhetővé az Ön által küldött mese.
A mesekönyv megjelenik, ami karácsony előtt várható, pontos dátumáról a honlapunkon tájékozódhat.
Végezetül a zsűri összegzését olvashatják, amely szép gondolatokat tartalmaz a beküldött pályaművekről:
Istennek hála hazánkban sok kiváló meseíró élt és él. Boldog az a nép, amely mesékben gazdag világban nő fel. A mesék tanítanak meg az emberi alapvető értékrendre. A mesék segítenek, hogy különbséget tudjunk tenni a jó és a rossz között, a szép és a rút között, az illedelmes és az illetlen között. A mesék nevelnek bátorságra, kitartásra, szeretetre, emberségre, férfiasságra és nőiességre. A mesék segítsége nélkül elbizonytalanodna a gyermek és nem lenne a kezében olyan útmutató, ami az életre tanít.
Ezért különleges lehetőség, hogy olyan mesék is megjelenhetnek, amik segítik a gyerekeket, hogy ismerjék meg azokat az embertársaikat, akik nem átlagosak, nem a norma szerint élik mindennapjaikat. Ahhoz, hogy el is tudják fogadni a másságot olyan jó mesére van szükségük, ami nem dicsőíti ugyan a normálistól eltérőt, mégis felmutatja annak értékeit éppúgy, mint annak nehézségeit. Csak akkor tudja egy gyermek elfogadni a másságot, ha megtanítják a szeretetre. Szerethetővé pedig az válik, aki nem csupán önmaga körül forog, hanem van bátorsága kitekinteni fájdalmai bűvköréből és másságában értékes életet élni. A világ nem csupa normális emberből áll. A normától mindenki eltér. Ki egy kicsit jobban, ki kevésbé. Épp az tesz egyéniséggé, hogy valamennyien mások vagyunk. Egyéniségünk felvállalása pedig óriási kihívás. Bátorság kell hozzá. Ezért a másságról szóló mesék közül azokat tartottam mesekönyvbe illőnek, ami arról szól, hogy legyünk bátrak megvívni a csatáinkat akkor is, ha mások vagyunk, akkor is, ha az egész világ összefog ellenünk, akkor is, ha sebekkel teli ez az út. De a mesékben nem lehet a szenvedésen a hangsúly. A mesék a győzelemről kell, hogy szóljanak. Akkor tanít és akkor jó a mese, ha megtanít előre nézni, reményteljesen élni, hinni önmagunkban és abban, hogy más-más emberekként is élhetünk teljes, értékes, sőt győzedelmes életet. Ebben pedig a hit segít. A hit önmagunkban. Hit abban, hogy meg tudjuk csinálni, sőt győztesen tudjuk befejezni a próbáinkat, az élet-harcunkat. A hit mellett pedig a derű, a vidámság az, ami átlendít a próbák keserűségén. A gyermeki lélek optimizmusa épp abból ered, hogy még nem méri fel annak nehézségét, ami rá vár. S amíg nem tanítjuk meg feladni, addig nekivág – és csodák-csodája! – meg tudja csinálni! A jó mesére az jellemző, hogy arra tanít, hogy ha az egész világ összefog is ellened, akkor is próbáld meg és meg tudod csinálni! Az igazán jó mesében pedig a szokatlan tulajdonságok értékké válnak. Ez így van a valóságban is! A vaknak kifejlődhet egy olyan finom belső látása, ami nem lenne, ha nem vakon élné az életét. A siketnek kifejlődhet egy olyan megfigyelő képessége, hogy szájról képes olvasni. A siketnémának olyan különleges képessége van, hogy kézmozdulatokból olvas. A mozgássérült ember képes megérteni mindazokat, akiknek fogyatékossága van, ezért mélyen együttérző. Az értelmi fogyatékos emberekből ki nem fogy a derű és hihetetlenül érzékeny csatornáik vannak arra, hogy érzékeljék más emberek érzelmi, hangulati hullámait, mert érzelmileg válnak rendkívül gazdaggá. Valóban úgy tűnik, hogy ahol Isten elvesz valamit, ott más területen gazdagon ad. Szándékosan nem azt írtam, hogy pótol, mert ad. S ahogyan az egyik szerző igazi meseírói bölcsességgel megírta, azért van ez így a világban, hogy tanuljunk belőle. Megérthetjük és megtanulhatjuk, hogy a másság egyik oldalon hátrány ugyan, de más oldalon előny. Rámutat azokra az óriási tartalékokra, amikké válhatunk, amik még bennünk lehetnek, és soha ki nem aknázzuk, mert meglevő adottságaink kielégítenek. Ezek a mesék tanítanak meg arra, hogy milyen érték az érzelmi intelligencia. A világban egyre többet beszélnek róla, mert egyre nagyobb hiány. Nem elég arra nevelni a gyermekeinket, hogy legyenek jó matematikusok, jó írók vagy épp jó biológusok… A mesék tanítanak meg az érzelmi intelligenciára, ami kiveszőben van a világból. A lelki érzékenységre, a tapintatra, a gyöngédségre, az igaz barátságra, a figyelmességre, az udvariasságra, a köszönésre, a megköszönésre, a hálára, a jószívűségre, a hűségre, az igazságosságra, a becsületességre és a bátorságra. Bátorságra vállalni önmagunk és bátorságra ahhoz, hogy merjünk mások bátorítójává válni, melléjük állni és segíteni, támogatni őket, hogy esetleg nálunk többé, értékesebbé, nagyobbá legyenek emberségben. Ez a szülők és nevelők dolga. Példát állítani a gyermekek elé. Olyan normát, olyan példát, ami követhető és követendő. A gyermeki lélek pedig nyitott rá, hisz még gazdag az érzelemvilága. Rajtunk áll, hogy milyen jövendő generációt nevelünk fel. Vajon van-e bátorságunk arra, hogy engedjük gyermekeinket érzelmileg intelligenssé lenni? Vagy egyre önzőbb, énközpontúbb generációktól korcsosodik el a világ?