Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány

„Küldetésünk, hogy teljesebbé tegyük a fogyatékossággal élők életét."
"A szeretet gyógyítja az embert, azt is aki adja, azt is aki kapja."

 

Tóth Jázmin

Vácszentlászlón lakom, ez egy kis falu a Gödöllői dombok között. 19 éves vagyok, most végzem a Premontrei Gimnázium 12. osztályát. Szeretek írni, olvasni, rajzolni. Szabadidőmben sportolok, és zene suliba trombitálok. A családban én vagyok a művészlélek, folyton a fellegekben járok. Nagyon szeretem az állatokat és állatorvos szeretnék lenni.

A meseíró pályázatra egy pályázatos honlapon találtam rá. Megtetszett a téma, amúgy is szeretek meséket kitalálni, hát belevágtam.

Igaz ugyan, hogy korábban már olvastam beteg vagy fogyatékos emberekről. Egyik kedvencem a „Csillagainkban a hiba” John Green-től, a mű teljesen magával ragadott. A jobb megértést mégis a sulinkban szervezett project nap hozta meg. Kerekes székesek és gyengén látók érkeztek hozzánk, meséltek az életükről, hogy mi mindenen mentek keresztül és ez eléggé megragadott. Mind csupaszív emberek, tele reménnyel és célokkal.

Másnap egy unalmas töri óra keretében, elkezdtem írni egy mesét, ami passzolt a pályázathoz. Végül számtalan átírás után vettem a bátorságot, hogy beküldjem. Remélem sok gyermeknek adja meg a reményt: „Semmi sem lehetetlen!”

Vissza a Mese oldalra