Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány

„Küldetésünk, hogy teljesebbé tegyük a fogyatékossággal élők életét."
"A szeretet gyógyítja az embert, azt is aki adja, azt is aki kapja."

 

Ács Ibolya

Az emberek többsége bemutatkozáskor egy műmosolyt erőltet az arcára és általában érthetetlenül elmotyogva a nevét, jóváhagyva, hogy egy új ismerősre tett szert. Pedig ez csupán a felszín, egy álarc, hogy megvédje magát a világ borzalmaitól.

Én nem így mutatkozom be, mert úgy érzem, hogy most már megengedhetem, hogy a szívembe lássanak. Lehet, hogy csak éppen annak a csücskébe, mégis nagy dolog az, ha egy idegen oda bepillanthat.

Itt ugrik be egy kép a gyermekkoromból, amikor 8 éves lehettem. Emlékszem, álltam a tükör előtt és sírtam. Nagyon csúnyának éreztem magam.

- Elállnak a füleim, széles az orrom, és azok a vörös szeplők… Borzalom! – pityeregtem és maszatos tenyeremmel szétkentem a könnycseppeket az arcomon.

Még a fülemben csengett az osztálytársaim gúnyverse.

- Szeplős orrú Ibolya,

Csúnya, mint a boszorka,

„kapa”fogai kiállnak,

A fülei meg szétállnak.

Beeeee……

Minden reggel kisírt szemmel mentem az iskolába. Rettegtem, hogy mit hoz majd az előttem álló nap, mert csúnya és selejt vagyok. De bármennyire is reménykedtem, mindig megtaláltak és kezdődött a csúfolódás.

Sokáig tartott ez így. Nem panaszkodtam és nem kértem senkitől segítséget. Én voltam az osztály fekete báránya, akibe mindig bele lehetett rúgni. Egészen addig a napig, amíg egy új fiú érkezett a III. B-be. Vastag Tibornak hívták, de csak a neve volt vastag. Olyan vékony volt szegényke, mint a nádszál. Furcsa, sipítozó hangon beszélt, és ha kérdeztek tőle valamit, ijedten dadogni kezdett. Fülig elpirult, idegesen gyűrögette a nadrágja szélét és összehúzta magát, hogy még a nyaka se látszott ki. Úgy nézett ki, mint egy seprűnyelekből összetákolt madárijesztő.

Szánalmas látványt nyújtott, ami tökéletesen megfelelt az öntelt, basáskodó osztálytársaimnak. Lökdösték, nyelvet öltöttek rá és szamárfület mutogattak. Tibi először tűrte a sértéseket, de amikor az egyik fiú fellökte, sántikálva próbált eliszkolni. Szaladni nem tudott, mert az egyik lábát maga után húzta.

- Hiszen ő sánta! – futott át rajtam, és akkor olyan dolog történt velem, ami addig még soha.

Minden elsötétült előttem, a hangok és a csúfondáros nevetések összefolytak. Homályosan csak annyit láttam, hogy Tibi menekül, Döme meg követi. Arra még emlékszem, hogy előtte félszegen a falhoz lapultam, és örültem, hogy nem engem bántanak. Ma se tudom, hogy mikor futottam utánuk. Hátulról ráugrottam Dömére és a nyakába mélyesztettem a körmeimet. A mindig kicsúfolt „kapa” fogaimmal meg a fülébe haraptam, és sikítozva ordítottam:

- Hagyd békén! Ne bántsd!

Alig tudtak leszedni róla. Véres fülét törölgetve, értetlenül bámult rám.

- Hogy volt mersze ennek kikezdeni velem? – ezt lehetett kiolvasni a szemeiből.

De hangosan csak ennyit nyögött ki: „Két nyeszlett vacak!”

A fejét büszkén felemelte, mint egy csatát vesztett hadvezér, és barátai körében elrohant az iskolaudvar felé.

Én megkaptam életem első, és remélem utolsó megrovását, de még most se bántam meg. Mert attól a naptól kezdve Basáskodó Döme pünkösdi királysága véget ért. Nem csúfoltak többet és Vastag Tibiről is „leszálltak”.

Akkor éreztem először azt, hogy segítenem kell azokon, akik valamilyen módon sérültek és hátrányban vannak az egészséges emberekkel szemben. Én átéltem azoknak a megaláztatásokat, amikor a csoport tagjai kiközösítettek, mert nem olyan voltam, mint ők.

Ezért fontos, hogy rájöjjünk arra, hogy mindenki más, hogy mindenki egyedi és mindenkiben ott rejlik valamilyen belső érték. Még a sérült, fogyatékkal élő emberekben is. Hiszen ők olyan nyitottak, romlatlanok, mint a kicsi gyerekek. Szívből tudnak örülni és szeretni.

Nekünk egészségeseknek az lenne a feladatunk, hogy képviseljük az érdekeiket, hogy kiálljunk értük és megismertessük a világukat a társadalommal.

Először is, hogy megismerjék, majd elfogadják őket, olyanoknak, amilyenek: nyílt, hátsó szándék nélküli, gyermeteg, tiszta lelkű és melegszívű embereknek.

Ezeket az elveket követve, haladok én is, a sors által nekem elrendelt utamon, és ennek köszönhetően születtek meg a Mézes Mazsolka mesék.

Többet megtudhatsz rólam, ha bekukucskálsz a Csodabogyós-barlang ablakán. :)

Facebook: Mézes Mazsolka Meséi

 Irodalmi Rádió: Ács Ibolya - Művészportré

Vissza a Mese oldalra