Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány

„Küldetésünk, hogy teljesebbé tegyük a fogyatékossággal élők életét."
"A szeretet gyógyítja az embert, azt is aki adja, azt is aki kapja."

 

Huri Valéria

Anyai ágról halász, apai ágról vasutas dinasztia sarjaként 1955 januárjában Nyíregyházán születtem. Tősgyökeres Szabolcs - Szatmár - Bereg megyei, tiszalöki lakos vagyok, szüleimtől örökölt helybéli patrióta érzelmekkel megáldva.

Az általános iskolai, gimnáziumi évek után gyógyszertári asszisztens képesítést szereztem.

Tizenöt év patikai munka után - több gyógyszeralapanyag allergia miatt - pályat kellett módosítanom.

Ekkor nyílt lehetőségem, egy titkos vágyam teljesülésére, felvettek 1992-ben Debrecenben, a Hajdú-Bihari Napló Újságíró Stúdióba. Ahol az elméleti, gyakorlati tanulásnak köszönhetően elsajátítottam az újságírás  alapjait. A Magyar Vasutas országos lapjában több, mint tízévig tudósítottam, riportokat és interjúkat készítettem. Később megjelent az első elektronikus kötetem Szívdobbanások címmel, majd az első nyomtatott versek kötetem: Mesél a kertem. Valamint több antológiában kaptak helyet írásaim, egyéb kiadványok ( Elhurcoltak szóljatok! riport könyv,  " Kenyér és profit interjúkötet " stb.) társszerzője lettem, különböző újságokban publikálok.

Országosan ismert irodalmi körök tagja  vagyok. A Cserhát Művész Kör  fotó és vers, próza-írói tevékenységemet  "ART Ezüst Diplomával" ismerte el.

 Legújabb elismerésem: a Cserhát Művész Körtől kapott  :  "  Harmónia Esztétikai Nagydíj "

 Jelenleg a debreceni Lépéselőny Közhasznú Egyesületnél dolgozom, amely  munkanélküliek és a teljes értékű, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresők re-integrációjával foglalkozó civil szervezet. Ennek keretében került a mesepályázat tudomásomra,  mikor éppen egy szájjal festő, festőművész hölgy, Teveliné Szilágyi Anita  kiállítását nyitottam meg. Ő szólt nekem,  s  így , ha az  utolsó pillanatban is , de  elküldtem a pályázatra az "egyéjszakás " gyors- születésű,mesémet.

Vissza a Mese oldalra