Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány

„Küldetésünk, hogy teljesebbé tegyük a fogyatékossággal élők életét."
"A szeretet gyógyítja az embert, azt is aki adja, azt is aki kapja."

 

 Dr. Szigeti Jenő

A jó mese gyógyít, ha az élet napos oldalát, a szépet, az igazat, vagyis az emberségest közvetíti. Sokszor úgy érezzük, hogy becsapott az élet és nekünk csak mindig az árnyékos úton, borúban és soha nem a derűs ég alatt vezet az utunk. Ekkor kell a mese. Mert az igazat nemcsak matematikai képletekben lehet megfogalmazni, hanem a mese fantázia-nyelvén is, fájdalommentesen mégis igazul. Ez a mese titka. Meggyőződésem, hogy aki ezt a könyvet elolvassa, tapasztalni fogja ezt, hiszen a mesében még győz a jó és az álságos, a gonosz mindig elbukik. Sajnos ez az életben nem mindig így van.

A mese látni tanít. Pontosabban átlátni az élet dzsungelén, azon ami bűn, rossz, teher, nyomorúság. Erre ma egyre nagyobb szükség van. Ha az emberségünk derűjét elveszítjük, kilátástalan, élhetetlen lesz az életünk. Magunk körül kell felfedezni a napos oldalt, ami nem a gazadagok hitbizománya. Lehet, hogy gazdagnak érezzük magunkat, örökké jobbra, szebbre vágyuk és mégis a bibliai laodiceaiakhoz hasonlóan nem vesszük észre, hogy mi vagyunk a nyomorult, nyavalyás, mezítelenek, akiknek szemgyógyító írra, fehér ruhára van szükségünk (Jel. 3, 17). Ezekben a mesékben benne rejlik ez a csodálatos szemkenőcs.

Annak az embernek alszik el a lelkiismerete, aki a másikban, a társban, a fogyatékosban, az emberben nem látja meg a szépet, a jót, csak a hibákat keresi. Ez a könyv a szépre és a jóra tanítja a kicsit és a nagyot egyformán. Tanít a napos oldalt felfedezni a hétköznapokban, az apró örömökre tanít, hogy együtt tudjunk örülni azzal is, akit eddig észre sem vettünk. Ma egy olyan világban élünk, ahol egymástól elidegenednek az emberek. Az elidegenedés árnyékából a napos oldalra kell átmennünk, hogy megtaláljuk a napos oldalt, a boldogságot, ami a másik emberben rejlik. Egyedül nem lehet boldognak lenni. Csak közösségben, s a mese mindig közösséget teremt. A szépre, a jóra, az emberi kapcsolatok melegére olyan szükségünk van, mint a szomjasnak a korty vízre, vagy az éhesnek a falat kenyérre.

Legutóbb, amikor kórházba feküdtem, szobánkban hárman voltunk, mindnyájan öregek. Életünk igaz legendáit meséltük egymásnak és próbáltunk társakká, barátokká lenni. De volt a kórteremben egy negyedik üres ágy. Az egyik nap a mentősök egy 16 éves fiatalembert hoztak erre az ágyra. Azonnal, még éjjel meg kellett műteni. Mindnyájan sajnáltuk, de csak némán együtt éreztünk vele. Ez nem vigasztalta. Kezdtem vele barátkozni. Ő gyanakodva nézett ránk, hiszen a nagyapai korúakkal egy fiatal nehezen tud megbarátkozni, csak egyre szomorúbban az okos telefonját babrálta. Próbáltam segíteni. Elmagyaráztam, hogy a másik ember hasonlít egy csodálatos mobilhoz, amire számtalan ismeretlen programot telepített a Teremtő. Akkor leszünk boldogok, ha ezeknek a programoknak a titkát megtaláljuk. A mese ebben is segít. Három nap múlva hálálkodva mondta, hogy ez a „mobilos trükk” neki is segít, és nem is gondolta, hogy mennyi érdekeset lehet megtudni az öregektől.

Ez a mesekönyv segít sokféle érzést, gondolatot elindítani bennünk. Felfedezésre ösztönöz, mert a legismeretlenebb kontinens, mindig a másik, aki mellettem van, de sokszor nem értem, nem érzem azt, hogy ki is ő. Segítsen minden olvasót ebben a felfedezésben ez a mesekönyvecske, hogy megtanuljunk, újra a napos oldalon járni.

Önéletrajz

Vissza a Mese oldalra