Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány

„Küldetésünk, hogy teljesebbé tegyük a fogyatékossággal élők életét."
"A szeretet gyógyítja az embert, azt is aki adja, azt is aki kapja."

 

Kruppa Éva

2016 őszén ismerkedtem meg avval a kisfiúval, ki e mesét megihlette. Az ő fejlődéstörténetét mutatja be a mű, illetve a kapcsolatomat vele. A mese elsősorban az ő számára és az akkori óvodai csoportomnak készült.

A mesék vágyainkból, fantáziánkból és érzelmeinkből születnek. (Antalfai, 2007) Ez a mese is elsősorban érzelmeimből született, hiszen láttam, hogy hogyan vélekednek a laikus emberek az autizmusról, akik el sem tudják képzelni, hogy milyen lehet az ő helyében lenni. Abból a meseterápiás nézetből indultam ki, hogy az emberi lélekben felmerülő konfliktusok – itt a közösség nézőpontjából az elfogadás, az autista fiú szemszögéből az alkalmazkodás – szimbolikus formában megtalálható a mesékben is. A szimbólumok és képek erejének, intenzív hatásának köszönhetően szinte mindenféle problémára segítséget nyújtanak a mesék. (Antalfai, 2007) Ez alapján célom volt, hogy a főhős medve karakterét az óvodai csoportom minden tagja tudat alatt, evvel az autista kisfiúval azonosítsa. Nagyon fontos volt számomra, hogy a gyermekek megismerjék Mackó Úr, milyen nehezen küzd meg a dolgokkal a mindennapokban viszont, ha elfogadjuk őt és türelmesek vagyunk vele, akkor segítünk neki ezen nehézségekkel könnyebben megbirkózni.

A mesék azonban az anyanyelvi nevelés egyik alapeszköze is, mely nem csak a beszéd fejlesztésére szolgál, hanem magyar gyökereink ápolására. Mi lenne ezekre alkalmasabb eszköz, ha nem egy olyan mese, mely a rímeinek köszönhetően szinte zenél.

Vissza a Mese oldalra